Mától pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója pályázatra

Vissza a hírekhez
photo

Idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. nagysikerű „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatát. A rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését is.

 

A jelenlegi munkaerőpiaci folyamatokra reagálva, a munkáltatóknak szükségük van a mindennapi fejlődésre, amit szemléletváltással, új eszközök alkalmazásával vagy a meglévők átszervezésével lehet elérni, reagálva a folyamatosan változó munkavállalói igényekre, az elkötelezett, elégedett munkavállaló megtartása, hatékonyságának növelése érdekében. A szervezetek pályázhatnak – többek között – a munka-magánélet közti egyensúly, közösségépítés, csapatépítés, képzés, kompetenciafejlesztés, egészségmegőrzés, tehetséggondozás, munkahelyi környezet, társadalmi szerepvállalás terén, továbbá minden olyan tevékenységgel, amelyek egyértelműen felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg.

A díjra idén öt kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és az egyéb gazdálkodó szervezeteknek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2024-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Idén első alkalommal kerül meghirdetésre a „Tudatos egészség - különdíj” azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a munkavállalóik fizikai és mentális egészségmegőrzése, fejlesztése érdekében. Szintén első alkalommal pályázható a „Zöld jövő - különdíj” azon, zöld megoldásokat alkalmazó munkáltatók részére, ahol napi szinten jelen van a környezetért történő tudatos felelősségvállalás, aktívan alkalmazzák és hirdetik ennek fontosságát. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2024-ben is „A Főváros Felelős Foglalkoztatója” különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.

 

A pályázat beadási határideje 2024. július 19. 12:00 óra

További részletes információ a pályázati felhívásunkban olvasható.

REGISZTRÁCIÓ

Letölthető dokumentumok:  https://ofa.hu/palyazat/felelos-foglalkoztatas

2024-05-14 10:19

Hírlevél feliratkozás