AZ OFA Nonprofit Kft. által megvalósított - egy hónapja indított - Lépj a Piacra! programban elkezdődtek a kompetenciamérések. Az elsőként jelentkezők közül a héten Budapesten, a múlt héten pedig egy vidéki helyszínen adhattak számot tudásukról a vállalkozni vágyó fiatalok, ahol írásbeli teszten és szóbeli meghallgatáson vettek részt.
Fontos megjegyezni, hogy a kompetenciamérésen való részvétel és megfelelés az első fontos lépés ahhoz, hogy a jelentkezők a programba kerüljenek és támogatást kapjanak. Akik megfeleltek, ezzel a teljesítménnyel már a program harmadik lépcsőfokát teljesítették.
A programban folyamatosan választjuk ki a jelentkezőket, a kompetenciamérés időpontjáról és helyszínéről rendszerüzenetben, e-mailben és telefonon is értesítést küldünk.

A programban tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező, 25 és 30 év közötti, nem felsőfokú végzettségűek, és a 30 és 35 év közötti felsőfokú végzettségű fiatalok vehetnek részt. A jelentkezéseket az ország egész területéről várjuk.
Érdemes minél előbb jelentkezni a programba, hiszen az első 500 jelentkező vehet részt kompetenciamérésen.
Jelentkezz még ma, mert a rendelkezésre álló helyek fogynak!
Az esemény fotói megtekinthetőek itt.