Idén nyolcadik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. az évek óta nagysikerű „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatát. A rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését is.
A jelenlegi munkaerőpiaci folyamatokra reagálva, a munkáltatóknak szükségük van a mindennapi fejlődésre, amit szemléletváltással, új eszközök alkalmazásával vagy a meglévők átszervezésével lehet elérni, reagálva a folyamatosan változó munkavállalói igényekre, az elkötelezett, elégedett munkavállaló megtartása, hatékonyságának növelése érdekében. A szervezetek pályázhatnak a munka-magánélet egyensúly, közösségépítés, csapatépítés, képzés, kompetenciafejlesztés, egészségmegőrzés, tehetséggondozás, munkahelyi környezet, társadalmi szerepvállalás, munkáltatói márkaépítés jó gyakorlatokkal, továbbá minden olyan tevékenységgel, amelyek egyértelműen felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg.
A díjra idén öt kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és az egyéb gazdálkodó szervezeteknek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2023-ban is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Idén második alkalommal van lehetőség „LOW – Budget” különdíjra pályázni azoknak a cégeknek, akik alacsony költségvetésből olyan megvalósított innovatív megoldásokkal, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatokkal pályáznak, melyek munkavállalói visszajelzések alapján sikeresek, népszerűek a szervezetnél. Idén szintén van lehetőség „FiatalokÉRT” különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a fiatal, 30 év alatti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2023-ban a „A Főváros Felelős Foglalkoztatója” különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.
Újdonság, hogy idén első alkalommal a „Év Felelős Foglalkoztatója 2023” pályázaton részt vett szervezetek - valamint a jó eredményt elért pályázók további előnyben részesülnek, azaz többletpontot kaphatnak a program bírálata során felállított szempontrendszer függvényében, az OFA Nonprofit Kft., 2023. szeptemberétől – 2024. év végéig meghirdetett pályázatain.

A pályázat beadási határideje 2023. augusztus 15., a részletes információkat itt tekintheti meg.
OFA Nonprofit Kft. Facebook oldala